Egy NyugodtDíjas csajszi (nem)mindennapjai :-) 2.
Most sírjak, vagy nevessek?
És(sel tudom nem kezdünk mondatot, de én feszegetek...) eljött az utolsó munkás hét. Mindjárt hétfőn felhívott a kolléganőm, üljünk be a PizzaPariba beszélgetni, mert bent sosincs időnk......mondjuk ez többnyire így van. Ott ért a meglepetés, hogy minden közvetlen kolléganőm, kollégám ott ült szépen, rendezetten, ki maszkban, ki csiniben, ki mindkettőben! Szuper! Most sírjak, vagy nevessek? Még egyenlőre sikerült az utóbbi. Kaptam aztán hideget-meleget, szó szerint. Finom ebédet ettünk, inni mondjuk nem mertem, mert melletem ült a főnöknőm, és az meg már hogy nézne ki ha nyugdíjasként, 3 nappal a munkásságom vége előtt ittasságért kirúgnának?? :-) Volt torta, a kedvenc KisVakondommal a tetején, ajándékok, és (remélem Cilike nem olvassa...) igen, ölelgetések is. Na meg persze beszólások, bemutatások....:-)
Sztorizgattunk kicsit, de mielőtt eldurvult, azaz elérzékenyült volna a társaság, lassan szedelőzködni kellett, mert ugye a rendelési idő az nem ismer meghatottságot. És ha hétfő, akkor délután.Kedden reggel aztán megtettem az utolsó kőrömet a körzetben, ahogy azt 21 évig, hóban, fagyban, kánikulában, zuhogó esőben, mentem a betegekhez vért venni, még 8 óra előtt. Fura volt....hogy utoljára. Volt akitől elbúcsúztam, de miután mindenkitől úgy sem tudtam, meg sirdogálni sem volt időm, így csak az igazán szívemcsücskeitől. Ha belegondolok ennyi év alatt némelyiken több lyukat szúrtam, mint egy Singer varrógép.....A rendelőben aztán lassan elérkeztem az utolsó simításokhoz.....mindent megmutattam? Mindent oda adtam? A csajokkal persze készítettünk még 1-2 utolsó hivatalos szelfit ( ezt is hogy utáltam régebben.....és hogy belejöttem?) , naná, ha egyszer trend a lelke mindennek? :-) 
Eljött az utolsó munkanap.....aztaleborult szivarvégit. Hát ez nem volt könnyű.Ugye a szenyó covidnak "köszönhetően" még mindig zárt ajtók mellet dolgozunk. Először mindent telefonon, aztán ha az orvos úgy látja, időpontra lehet bejönni. Nyilván ez sokakat nem érdekel....mint a maszk viselés sem. Vagy ha mégis, csak épp addig húzza le, amíg beszél....De tisztelet a kivételnek. A lényeg hogy a kismillió telefon, és email mellett, szinte folyamatosan szól a folyosói csengő, van hogy még vissza sem értem a szobánkba nodepláne hogy megtettem volna amire éppen kértek. Egyszercsak megint jönnek, kopogtatnak.....azaz csengetnek. És egy nagy csokor virággal, kinn áll egy betegem ( persze maszkban), megtudta hogy az utolsó napom, csak szeretne elköszönni. Még csak meg sem ölelgethettem!! Alig 1 óra múlva egy másik, ugyan ezért, 6db likőröspohárral (nos...) búcsúzkodott. A hab a tortán egy kedvenc házaspárosom, akinél a férjnek EKG-t kellet készítenem. Amíg a Doktornő vizsgálta, én kint elköszöntem a feleségtől, elmodva hogy az utolsó munkanapom. Potyogott a könnye, nanánem rögtön az enyém is. Sok jókívánság után csak annyit kért, el ne mondjam a férjénék, majd ő, inkább otthon, mert csak miattam szeretett ide járni ( másnap egy kedves emailt kaptam búcsúzóul, miszerint azóta is számolgat az egész család, hogy a fenébe is lehet ez..?) .Aztán ukk-mukk-fukk itt volt a rendelési idő vége. Olyan kollégák is megölelgettek, megajándékoztak akikre nem is számítottam.
Kedvenc Doktorom pedig se szó-se beszéd elkapott, tett velem néhány Salsa lépést, megpörgetett, és jól megszorongatott. Mostakkor hogyafenébe ne sírná el magát az ember lehánykája?? Mikor a csajok is pityeregnek?Inkább menekülőre fogtam a dolgot, inetegettem, minden jót Rendelő, és elrohantam!!
Volna.......de miután bakker én már nem voltam helyi dolgozó, így aztán kulcsom senemnincsen! Se ki, se be!Akkor most megint sírjak, vagy nevessek? Úgy kellett kérnem, engedjen ki valakiiiii.Este aztán a Kobuciban kitomboltam a bánatom, nem is lehetett volna jobb helyen, mint egy Rackajam koncerten.Ennyi. 40 év E.Ü.Köszönöm szépen! Akkor most jöjjön a "B" oldal.Előttem az Élet. :-) 
Folyt,köv.
Sztorizgattunk kicsit, de mielőtt eldurvult, azaz elérzékenyült volna a társaság, lassan szedelőzködni kellett, mert ugye a rendelési idő az nem ismer meghatottságot. És ha hétfő, akkor délután.Kedden reggel aztán megtettem az utolsó kőrömet a körzetben, ahogy azt 21 évig, hóban, fagyban, kánikulában, zuhogó esőben, mentem a betegekhez vért venni, még 8 óra előtt. Fura volt....hogy utoljára. Volt akitől elbúcsúztam, de miután mindenkitől úgy sem tudtam, meg sirdogálni sem volt időm, így csak az igazán szívemcsücskeitől. Ha belegondolok ennyi év alatt némelyiken több lyukat szúrtam, mint egy Singer varrógép.....A rendelőben aztán lassan elérkeztem az utolsó simításokhoz.....mindent megmutattam? Mindent oda adtam? A csajokkal persze készítettünk még 1-2 utolsó hivatalos szelfit ( ezt is hogy utáltam régebben.....és hogy belejöttem?) , naná, ha egyszer trend a lelke mindennek? :-) Eljött az utolsó munkanap.....aztaleborult szivarvégit. Hát ez nem volt könnyű.Ugye a szenyó covidnak "köszönhetően" még mindig zárt ajtók mellet dolgozunk. Először mindent telefonon, aztán ha az orvos úgy látja, időpontra lehet bejönni. Nyilván ez sokakat nem érdekel....mint a maszk viselés sem. Vagy ha mégis, csak épp addig húzza le, amíg beszél....De tisztelet a kivételnek. A lényeg hogy a kismillió telefon, és email mellett, szinte folyamatosan szól a folyosói csengő, van hogy még vissza sem értem a szobánkba nodepláne hogy megtettem volna amire éppen kértek. Egyszercsak megint jönnek, kopogtatnak.....azaz csengetnek. És egy nagy csokor virággal, kinn áll egy betegem ( persze maszkban), megtudta hogy az utolsó napom, csak szeretne elköszönni. Még csak meg sem ölelgethettem!! Alig 1 óra múlva egy másik, ugyan ezért, 6db likőröspohárral (nos...) búcsúzkodott. A hab a tortán egy kedvenc házaspárosom, akinél a férjnek EKG-t kellet készítenem. Amíg a Doktornő vizsgálta, én kint elköszöntem a feleségtől, elmodva hogy az utolsó munkanapom. Potyogott a könnye, nanánem rögtön az enyém is. Sok jókívánság után csak annyit kért, el ne mondjam a férjénék, majd ő, inkább otthon, mert csak miattam szeretett ide járni ( másnap egy kedves emailt kaptam búcsúzóul, miszerint azóta is számolgat az egész család, hogy a fenébe is lehet ez..?) .Aztán ukk-mukk-fukk itt volt a rendelési idő vége. Olyan kollégák is megölelgettek, megajándékoztak akikre nem is számítottam.Kedvenc Doktorom pedig se szó-se beszéd elkapott, tett velem néhány Salsa lépést, megpörgetett, és jól megszorongatott. Mostakkor hogyafenébe ne sírná el magát az ember lehánykája?? Mikor a csajok is pityeregnek?Inkább menekülőre fogtam a dolgot, inetegettem, minden jót Rendelő, és elrohantam!!Volna.......de miután bakker én már nem voltam helyi dolgozó, így aztán kulcsom senemnincsen! Se ki, se be!Akkor most megint sírjak, vagy nevessek? Úgy kellett kérnem, engedjen ki valakiiiii.Este aztán a Kobuciban kitomboltam a bánatom, nem is lehetett volna jobb helyen, mint egy Rackajam koncerten.Ennyi. 40 év E.Ü.Köszönöm szépen! Akkor most jöjjön a "B" oldal.Előttem az Élet. :-) Folyt,köv.
Szólj hozzá!
